Forma 1-es csapatépítőnk keretein belül néhány óra alatt valódi közösséget kovácsolhat az addig inkább csak egymás mellett, mint egymással dolgozó kollégákból. A közös kihívás, olyan cél teljesítése, amely korábban elképzelhetetlennek látszott, óriási közösségteremtő erővel bír, minden csapattag munkája számít a végső cél eléréséhez. A versenyre szánt autókat maximum 12 fős csapatokban építhetik, csinosíthatják résztvevőink. Természetesen fontos a külcsín, de a lényeg hogy az autó kibírja a futamot.Minden szükséges eszközt, illetve leírást biztosítunk, már csak a csapat kreativitása szabhat határokat.
A program időtartama: cca. 1,5-2 óra
A program lebonyolításához szükséges minimális létszám 5 fő autónként.
Ha azt hitted volna, hogy remekül megy a sétálgatás és a lábaid úgy mozognak, ahogy csak szeretnéd, akkor itt az ideje, hogy megtudd: nem biztos, hogy így van ez. No persze, amíg az ember a saját két lábát használja, addig nem olyan macerás a dolog, de mi van akkor, ha 10 darab lábbal kell koordinálni a megfelelő összhangoz. Így már bonyolultabban hangzik a dolog ugye? Nos, a rendkívül vicces deszka rally keretében pontosan ezt próbálhatod ki családoddal, barátaiddal vagy éppen idegenekkel. A mulatságos bérelhető játékok kiváló elemei lehetnek minden családi vagy gyermek programnak, de csapatépítő bulikra is remekül helytállnak.
Lehet, hogy két dudás nem fér meg egy csárdába, de ebben a nadrágban garantáltan elfér egy egész család is. A nadrághoz összhang kell, csak úgy juthattok be gyorsabban a célba, mint ellenfeleitek, ha összpontosítotok a másik lépésére és próbáljátok felvenni és megtartani a közös ritmust. Hajrá, csak előre!
Gondolj bele, egyetlen korty alkoholt sem kell innod, hogy kipróbáld a részegség különböző fázisait, ami már csak azért is jó, mert nem leszel másnapos. Különleges szemüvegeink ugyanis tökéletesen imitálják az ittasság különböző fázisait, azonban a móka még csak itt kezdődik. Ugyanis spiccesen még haza is kell találj, vagyis különböző akadályokat kell teljesíts, ami nem is lesz olyan könnyű, mint gondolnád, viszont garantáltan remekül fogsz szórakozni, no meg a nézők is.
Csapatépítő tréningek, céges bulik, családi és gyereknapok kiváló kelléke lehet az egyedi játékok bérlése. Ez itt a világ legkönnyebb lánctalpa, ahol te magad leszel a fogaskerék. A játék a tankok valódi lánctalpát imitálja, ahol a játékosok összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy előrébb guruljunk. A vicces megmérettetésben az nyer, aki előbb ér be célba, ez azonban csak úgy történhet meg, ha lábak és kezek közös ritmusra dolgoznak.